Álomból valóság? /20. rész/

Nem tudtam megszólalni, csak meredtem magam elé és lassan kezdett elhagyni minden erőm. A napi fáradtságtól és a sok sírástól az ájulás szélére kerültem. Lassan, óriási könnycseppekkel az arcomon ereszkedtem térde a folyosó közepén, közben SeoHyunék is megérkeztek, hátulról átölelt, és így maradtunk egy darabig. Az orvos még mondott valamit a menedzsernek, de nem hallottam, nem figyeltem a külvilágra. *Hogy tudtak így megsérülni, mikor a többiek viszonylag jól vannak? Miért? Miért ők?*-kérdezgettem magam.

-Lemi, kérlek állj fel!-fogta meg a kezem GD és fölsegített. Leültetett a székre, hogy ne a földön üljek inkább. Tekintetem üres volt, akárcsak egy játékbabának.

-Hozz neki egy kávét vagy valami hasonlót!-mondta SeoHyun GD-nek.

-Máris!

-Várj, megyek veled!-kezdte MinMi. Neked is kell valami SeoHyun, te sem maradhatsz étlen-szomjan!

-Köszönöm!-felelte SeoHyun, majd leült mellém és átkarolt, fejemet a vállára tettem. A nagypapám által készített nyakláncomat szorongattam. Már nem sírtam. Nem tudtam sírni. *Tényleg úgy festhetek, mint egy baba*-gondoltam.

-Doktor úr, elnézést!-szólalt meg SeoHyun. Be lehet majd menni hozzájuk?

-Ma és holnap még nem engedhetek látogatókat a fiúk közelébe, de hétfőtől mindenképpen jó lenne, ha lenne itt valaki és beszélne hozzájuk. Mivel ilyen sokan aggódnak értük, jót tesz az állapotuknak, ha érzik a sok szeretetet-mondta az orvos.

-Értem, rendben.

-G.O-nak még gipszbe teszik a karját, Seungho és Thunder zúzódásait és horzsolásait lekezelik és ők mehetnek is haza ma-tette még hozzá.

-Köszönjük szépen!-mondta a menedzser. Közben MinMiék visszaértek a kávéval és még csokit is hoztak. Nagy nehezen megittam a kávét és megettem a csokit, utána kezdett visszatérni belém az élet.

-Szerintem haza kéne menned pihenni-mondta MinMi.

-Megvárom a fiúkat….-mondtam csendben.

-Rendben, de ha nem baj én visszamegyek a rendezvény zárására. Vigyázz a lányokra!-fordult MinMi GD felé, mire a fiú bólintott egyet. Még olyan fél órát ültünk ott, mire Seungho és Thunder kijöttek. Ahogy megláttam őket, felpattantam és könnyes szemmel mentem feléjük. Seungho erősen magához szorított, Thunder is átölelt még ráadásban minket. Arcom a leader mellkasába temettem, és a mindig derűs, vidám arca most komornak látszott és szomorúsággal volt teli. Visszafojtotta könnyeit, próbálta erősnek mutatni magát. Tudta, hogy én már a lelkemet is kisírtam értük, nem akart még úgyis könnyre fakasztani, hogy ő is sír. Thunder arca is nagyon szomorú volt. A karja tele volt horzsolásokkal és picit bicegett is a bal lábára. Majd Seungho átadta az ölelést Thundernek, mert a menedzserrel akart beszélni. Negyed óra múlva G.O is előballagott. Jobb karja volt begipszelve. SeoHyun óvatosan megölelte, majd lágyan megcsókolta. Én is kaptam tőle egy ölelést és egy puszit a homlokomra. Egy apró mosoly rajzolódott ki arcomon.

-Most már induljunk haza!-mondta SeoHyun. Hétfőtől lehet bent lenni náluk.

-Rendben-mondta Seungho. Nehezemre esett elindulni, nem akartam őket ott hagyni egyedül.

-Gyere, nem lesz bajuk!-fogta meg a kezem a menedzser, és elindultunk lefelé. GD vitt haza, ő pedig hívott valaki ismerősét, hogy onnan vigyék haza. Mikor megérkeztünk, az öcsém állt az ajtó előtt.

-Ke-Kevin?? Azt hittem Japánban vagytok…..-elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Úgy volt, tegnap volt az utolsó koncert és egyből jönni akartam hozzád haza!-mondta mosolyogva. De.., te sírtál? Mióta nagypapa meghalt, nem láttam ilyennek az arcod. Mi történt?-kérdezte.

-Látom jó kezekben leszel, én megyek is!-mondta GD. Próbálj meg aludni, és gyűjts erőt, hogy támogatni tudd a srácokat! Ja, és hívj nyugodtan, ha bármire szükséged van! Jó éjt, sziasztok!-egy gyors puszit nyomott az arcomra, majd elment.

Ahogy bementünk a lakásba, egyből rohantam a fürdőszobába arcot mosni hideg vízzel. A rendezvényre készülés miatt a lakásom olyan volt, mint egy csatatér.

-Bocsi, de nem vártam senkit, és nem pakoltam még el. Ma volt egy rendezvény és ott léptem fel, meg szórólapokat csináltunk SeoHyunnal….

-Semmi baj. Látom megint nem tudtad eldönteni miben táncolj-mutatott egy kisebb ruhakupacra az ágyon.

-Hát, tudod milyen vagyok…-vakargattam a fejem, kis mosoly mellett.

-De mondd csak, te együtt vagy Lee Joonnal??-fogta meg az egyik közös képünket Joonnal. Mégis mikor akarta a drága nővérkém ezt közölni a kisöccsével?-kuncogott.

-Már rajta voltam az ügyön, de nem sokan tudják….

-És nem nekem kellett volna az első embernek lennem, aki megtudja?-nézett rám kicsit durcásan, de olyan aranyos volt. Sose tud mérges lenni.

-Bocsi-bocsi, tényleg nagyon bocsi! Nem akartalak zavarni se.

-Én is ezt mondanám…de mindegy, most inkább mesélj, hogy mi történt. Miért van kisírva a szemed? Ugye nem miatta?

-Nem, vagyis igen…-összeszorult a szívem, ha csak a szóra gondoltam autóbaleset.

-Merre van? Megkeresem, és jól beolvasok neki!!

-Nem, nem azért, félreérted-nyugtattam le.

-Akkor? Jaaaj, mondd már!!!

-Ők is Japánban voltak, ma meglepetésként ők léptek volna fel, de ahogy jöttek a reptérről egy..egy részeg sofőr beléjük hajtott…..

-És nagy a baj? Bár a szemeidből ítélve nem túl rózsás a helyzet.

-Igen..nagy a baj… Joon és Mir……-vettem egy mély lélegzetet-kómában vannak-ahogy kimondtam nedvesedni kezdtek szemeim.

-Azt a ro___-de nem mondta ki, elharapta a szó végét. Mit mondott az orvos?

-Hétfőtől lehet bemenni hozzájuk…. Minden szabad percem velük fogom tölteni!-jelentettem ki határozottan.

-Nem is vártam mást tőled-elmosolyodott, majd megölelt. Ajj, ilyenkor az az érzésem, mintha a kishúgom lennél inkább és nem a nővérem-nevetett.

-De bármit is érzel, a nővéred maradok! Sajnálom, ezen nem tudsz változtatni.  Ha nősz még, akkor sem!-közben hozzádobtam egy párnát. Jó, hogy jöttél öcsi! Kicsit eltereled a gondolataimat-mondtam, majd megöleltem és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

-Éreztem én, hogy jönnöm kell, látod?

-Igeeen~ Ettél már? Nincs rendes vacsi, max. szendvicset tudsz csinálni…

-Ettem már, nyugi!

-Teee, figyu. Tudsz róla, hogy esetleg nagyapa csinált többet is a nyakláncunkból?-kérdeztem.

-Szerintem nincs belőle több, csak neked meg nekem csinált. Miért kérdezed?-nézett rám érdeklődően.

-Meeeert-elhúztam a szó végét- Mirnél is láttam ilyet.

-Mirnél? Azt meg hogy? Csak a két unokájának csinált.

-Tudom. És mi van, ha volt még egy unokája? Csak mi nem tudtunk róla….

-Hazudtak volna nekünk anyuék? De az nem lehet…Valaki félre lépett a szüleink közül? Vagy nagyapának volt még egy gyereke, akiről nem tudtunk-motfondírozott Kevin. Ezt ki kell deríteni, mert tuti valami ilyesmi van a háttérben.

-Már nekiindultam volna én is, de még nem volt időm rá, és Mir is kíváncsi, vele akartam csinálni, de így…….

-Értem. Nekem most van egy hónap szabadságom, utánajárhatok pár dolognak-javasolta Kevin. Te ápold a fiúkat, hogy minél előbb felépüljenek!

-Jaj, de szeretlek öcsiiiii!!!-mondtam, és szinte a nyakába ugrottam, de kicsit beverte a fejét a kanapé támlájában.

-Áucs~ fájdalmas a szereteted..óvatosabban is lehetne! Ha Joont is így ’gyötörted’, ez meg se kottyan neki, hamar jól lesz!-cukkolt.

-Keviiiin~

-Most mi van? Aludjunk inkább, mert szörnyen festesz-mondta.

-Jó rendben-mondtam, majd előkerestem a pizsamáját, meg az ágyneműjét és hozzávágtam.

Olyan rossz volt az üres ágyra néznem, úgy hogy tudtam Ő itt van a városban….Szinte már nálam lakott, így kerestem egy pólóját és azt vettem föl, abban aludtam. Takaróját magamhoz öleltem, így merültem álomba…rémálomba…..

Az álmomban nem tudtam egyből bemenni a kórházba, csak napokkal később, akkor pedig nem akartak beengedni, de valahogy belógtam. Joon és Mir ott feküdtek az ágyakon mozdulatlanul, magatehetetlenül…. Pár percre tudtam látni őket, mert ugye belógtam. Másnap már beengedtek, de ahogy az ő szobájukhoz értem, Joon üres ágya fogadott. Kérdeztem a nővért, merre van Joon, de csak szemét lesütve, szomorúan ment tovább. A következő nővér se mondott semmit. Kétségbeestem. Mi történt vele?? Megkerestem az orvost. Leültetett, és belekezdett a mondandójába, tüdőgyulladás alakult ki közben Joonnál és már nem tudtak segíteni rajta….Nem hittem a fülemnek. Nem tudtak segíteni rajta? Ez azt jelenti…. még csak belegondolni se mertem. Nem létezik többé….Egy világ Joon nélkül…………………

Sírva és eszméletlenül rossz idegállapotban keltem fel az éjszaka közepén. Kevin egyből berohant a szobába, hogy mi történt. Leült az ágyamra és magához ölelt. Próbált nyugtatni, hogy csak egy rossz álom volt, közben a hátamat simogatta. Arcomat beletemettem mellkasába, megmarkoltam pólóját és nem eresztettem.

-Veled alszok, oké?-mondta, majd visszafeküdtem a párnámra, ő pedig gyorsan bebújt mellém. Nagyon lassan jött ismét álom a szememre. Szerencsére utána nem álmodtam semmit. 

Reggel Kevin már viszonylag korán fölkelt, reggelit is csinált, olyan 10 óra körül ébresztett fel, ráadásul úgy, hogy ágyba hozta a reggelit. Fáradozását csak egy kisebb mosollyal tudtam díjazni, de megértette, nem is kért többet. Az egész vasárnap nagyon lassan telt el. Nem csináltam semmit, csak a TV előtt ültem és szinte vegetáltam. 

G.O SeoHyunnál töltötte a szombat estét. A lány nagyon anyáskodó szerepet öltött magára. G.O néha úgy szólt rá, hogy csak a karja tört el, járni tud, ő is ki tud menni a konyhába kajáért meg innivalóért. 

-A fürdés érdekes lesz...-mondta G.O 

-Hááát, segíthetek-pirult el SeoHyun. 

-Végül is a bal kezem szabad, a másikat majd kiteszem a kád szélére, viszont a hátamat nem tudom megmosni....

-Majd én megmosom neked-ajánlotta fel SeoHyun még mindig elpirulva. Akkor csinálok is neked egy jó habfürdőt. 

Mikor SeoHyun kész volt a fürdővel, behívta G.O-t. 

-Hűűű, ez tényleg jó habos lett! Öhm... a pólómat segítenél levenni?-kérte G.O a lánytól. 

-Persze! 

SeoHyun óvatosan átbújtatta G.O begipszelt karját a póló ujján, majd teljesen lehúzta róla a felsőt, így elé tárult a fiú meztelen felsőteste. A lány picit beleharapott az ajkába G.O felsőtestét vizslatva. A fiú egy irtó cuki mosollyal tudatta a lánnyal, hogy élvezi a dolgot. 

-Ahh, most nem lehet-mondta SeoHyun. 

-Öhm... khm-köszörülte meg a torkát G.O

-Jaj, ezt most hangosan kimondtam? Ááááá-és abban a pillanatban ki is fordult a fürdőszobából SeoHyun. G.O olyan jóízűt nevetett, hogy SeoHyun is elkezdett nevetni. A fiú szépen lassan lemosta magát mindenhol, már csak a háta maradt hátra. Ehhez szólt is SeoHyunnak. 

-Akkor jössz és lemosod a hátam, bébi?-kiáltott ki G.O a fürdőből.

-Me-megyek!-felelte SeoHyun. Belépett a fürdőbe, és csak remélte, hogy van még elég hab a kádban, ami picit takar...XD A lány fél úton a kád felé megállt...nem sok hab maradt. G.O hozzádobta a lányhoz a szivacsot, majd nevetett egy jót. 

-Te kínzol engem? tudom, hogy direkt csinálod!-mondta SeoHyun csípőre tett kézzel. 

-Ártatlan vagyok!-mondta G.O ismét egy cuki mosollyal. 

-Nah, jól van, mutasd a hátad! 

SeoHyun belemártotta a vízbe a szivacsot, majd egy kis tusfürdőt nyomott rá. Kör-körös mozdulatokkal kezdte el mosni a fiú hátát. Mikor kész volt, belemerítette a vízbe, hogy majd leöblíti a hátát. Közben keze hozzáért G.O combjához, aki kicsit felszisszent, mert ott volt egy kisebb zúzódása. Nem győzött bocsánatot kérni SeoHyun. 

-Semmi baj, nyugi!-mondta G.O, majd szembe fordult a lánnyal és megcsókolta.