Álomból valóság? /22.rész/

Pénteken, mikor meguntam a folytonos beszélést, elkezdtem dúdolni inkább. Persze, mi mást is dúdoltam volna, mint MBLAQ dalokat. Közben arra lettem figyelmes, mintha Mir reagált volna rá, megmozdította az ujjait. Először azt hittem csak beképzelem, de mikor ismét mozgatta őket és szép lassan a szemeit is kinyitotta, azt hittem ott helyben elájulok.

-Mir…Mir úristen!!! Fölébredtél!!-megnyomtam a nővérhívó gombot, hogy gyorsan jöjjön valaki. Ott ültem az ágya szélén, megfogtam a kezét, és könnyes szemekkel néztem rá. Valamit mondani akart, de csitítottam inkább. Megérkezett a nővér is, aki elküldött egy másikat az orvosért.

-Nézd YeonYeon, felébredt!!!-mondtam mosolyogva a nővérre, aki a múltkor megnyugtatott.

-Végre! Úgy néz ki így elsőre, hogy különösebb testi sérülése nincs. Úgy értem, nincs törött csontja, csak pár zúzódása-mondta.

-Az jó-mondtam.

-Már csak a beszéd- és emlékezőképességet kell kivizsgálnunk-közben megérkezett az orvos is. Át is szállítjuk a szomszédos szobába, hogy Joonnal kettesben tudj maradni.

-Rendben. Jaj, kérem a nyakláncát vigyék vele, fontos jelentése van-mondtam.

Majd áttolták Mirt a másik szobába. Leültem Joon ágyára. Gyönyörködtem arcában, még így is nagyon helyes és jól néz ki. Most már nemcsak dúdoltam, halkan énekeltem is, közben fogtam a kezét. *Oh baby U make Me cry* De ő nem reagált rá, tovább próbálkoztam. Közel hajoltam arcához egy apró puszit adtam szájára, majd odahajoltam hozzá és a fülébe suttogtam: *Oh baby stay with Me* Még egy puszit adtam a szájára. Közelebb húztam a kis fotelt az ágyához, mert a kezét egy percre se akartam elengedni. Lassan álomba énekeltem magam. Sikeresen el is aludtam, fejem az ágyra hajtva. Arra ébredtem, hogy valaki motoszkál az arcomnál. Az arcomba hulló hajtincseimet próbálta arrébb söpörni. Picit félkómásan nyitogattam szemem, hogy mi történik, majd megpillantottam egy félig ülő helyzetben lévő Joont, aki fölébredt. Alig hittem a szememnek. Gyorsan fölpattantam és sírva borultam a nyakába.

-Istenem, felébredtél!!! Te is felébredtél és jól vagy!!! Köszönöm istenem, hogy visszaadtad őket nekem!-mondtam örömömben. Nyomtam egy puszit az arcára, majd még szorosabban öleltem magamhoz. Közben megnyomtam a nővérhívót. A könnyeim még mindig potyogtak, de örömkönnyek voltak. Megérkezett az orvos is, akinek arcáról a meglepettség volt leolvasható. *Ez egy csoda. Hisz pár napja még újra kellett éleszteni*-gondolta magában.

-Akkor jöjjenek a vizsgálatok itt is. Mellesleg Mirnél minden jól néz ki, úgy tűnik nincs semmilyen károsodása.

-Ez nagyszerű hír!-mondtam mosolyogva. De mosolyom hamar odalett, mikor Joon válaszolni kezdett az orvos kérdéseire, majd magától is beszélt.

-Mi történt? Mit keresek itt? És ki vagy te?-nézett rám közben. Miért ölelgettél?-jöttek Joon szívfájdító kérdései.

-Ne!-kaptam a szám elé a kezem és máris könnycseppek csordultak végig arcomon.

-Joon, nem ismered föl ezt a lányt?-kérdezte tőle az orvos.

-Nem. Még csak nem is ismerős. De miért vagyok itt? Azt még mindig nem tudom, és hol vannak a srácok?-kérdezte. Az orvos szólt YeonYeon nővérnek, hogy hívja át Mirt. Mikor megérkezett Mir, megköszönte nekem a sok törődést és a dúdolást, az segített neki. Meg is ölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-Mir, ő a barátnőd?-kérdezte Joon.

-Hogy mim? Joon, ugye most csak viccelsz?-rám pillantott, és ahogy újra sírni kezdtem Mir rájött, hogy Joon nem viccel. Hé, hyung ne csináld ezt! Nem felejtheted el a számodra legfontosabb személyt anyukád után!! Joon, ne tedd ezt Lemivel!-tört ki Mirből.

-Számomra legfontosabb személy…miért ki ő nekem?

-Én ezt nem bírom most!-mondtam, és sírva kirohantam. GD-be botlottam, pont bejött megnézni, hogy vannak a srácok.

-Na-na, kis táncoslány, mi történt?-kérdezte.

-Felébredtek mindketten…-mondtam szipogva.

-Az nagyszerű!!

-Nem…nem, mert Joon nem emlékszik rám-feleltem sírva.

-Ne, az nem jó. És csak rád nem emlékszik?-kérdezte.

-Úgy néz ki….-válaszoltam szomorúan. Közben YeonYeon utánam jött.

-A doktor úr megállapította, hogy részleges emlékezetkiesés. A baleset okozta sokk lehetősége miatt az agya törölte a balesetet, de sajnos mást is. Nem szabad erőltetni a visszaemlékezést, csak hagyni, hogy magától jöjjön rá a dolgokra-mondta.

-Gondoltam-szomorúan törődtem bele a dolgokba. Mir utánam hozta a nyakláncomat, majd magához ölelt, és így szólt:

-Megoldjuk. Velem és a többiekkel átvészeled ezt az időszakot! Ne aggódj!

-Köszönöm.

Seohyun is bejött a kórházba. A folyosón, a kis székeken fejemet tenyereimbe hajtva ültem szótlanul. GD mellettem ült és a hátamat simogatta. Mir összepakolászta a cuccaimat, igaz nem lett volna szabad sokáig kikelnie az ágyból, még sok pihenés van neki előírva. Barátnőm értelmetlenül nézett rám, hogy mit csinálok én a folyosón ücsörögve. Elmeséltem neki mi történt, és szinte hinni se akart a fülének. Mir kihozta a táskámat, majd rászóltam, hogy most már mars vissza az ágyba. Megölelt, majd belesúgta a fülembe: Joon látni akar! Fölálltam, cuccaimat ott hagytam Seohyunnál, vettem egy mély levegőt és bementem Joonhoz.

-Szia-mondtam félénken és megálltam az ajtónál, ahogy becsuktam magam után.

-Szia-mondta. Gyere, ülj ide-mutatott az ágyára. Odasétáltam, leültem és picit lehajtott fejjel helyezkedtem el. Pár pillanatig csönd volt, nem néztünk egymásra, vagy legalábbis én nem néztem rá. Arra lettem figyelmes, hogy odahajol hozzám és egy apró puszit nyomott az arcomra. Meglepetten néztem gyönyörű barna szemeibe.

-Azt mondták éjjel-nappal mellettem és Mir mellett voltál. Köszönöm. Amit hallottam, mielőtt felébredtem, az te voltál? Te énekeltél?-kérdezte.

-I-igen, én énekeltem.

-Azt is köszönöm-és még egy puszit nyomott az arcomra, közben megfogta a kezem. Nézd, attól hogy nem emlékszem most rád, nem jelenti azt, hogy nem akarlak magam mellett tudni. Mikor sírva kiszaladtál a szívem majd’ megszakadt. És be kell valljam, hiányoztál még abban a fél órában is. Emlékezni ugyan nem emlékszem, viszont az érzéseim erősek. Nem akarlak elengedni, a közelemben akarlak tudni! Amíg bent vagyok a kórházban, ismét be tudnál jönni minden nap?-kérdezte. Szavai hallatán néhány könnycsepp futott végig arcomon, majd elmosolyodtam.

-Kérés nélkül is jöttem volna!-mondtam.

-Remek, és mosolyogsz! Ez az, ez kell nekem, mosolyogj még!-mosolygott Joon is. 

-Jaj te, már most bolondozol? Legalább ez nem változott-nevettem. De most hazamegyek, nem ártana az öcsémmel is foglalkoznom kicsit, nemrég jött haza Japánból.

-Rendben, de holnap korán jössz, ugye?-csillant föl a szeme.

-Megpróbálok-mondtam. Nyomtam egy puszit az arcára, épp indultam volna, de még megragadta a karom és visszahúzott. Szememet fürkészte az ő gyönyörű szemeivel.

-Olyan szép szemed van!-mondta, és bámulta tovább.

-Tudom, mondtad már… Hopsz, ilyeneket nem szabad mondanom. Magadnak kell emlékezned a dolgokra.

-De az nem baj, ha besegítesz-kuncogott kicsit.

-Hihetetlen vagy! De többek között ezért is szerettem beléd…-jegyeztem meg halkan, mire ő elmosolyodott. De most már tényleg megyek, szia! Jó legyél aztán!-nevettem.

-Szia, én mindig jó vagyok!-nevetett ő is.

Mosolyogva léptem ki az ajtón. Seohyun már várt. Időközben GD-nek el kellett mennie, így nem tudott megvárni. Barátnőm arcára az elégedettség ült ki, mikor meglátott.

-Na, te kis szerelmes galamb, mi történt?-kérdezte széles mosollyal az arcán.

-Minden nap látni akar-mondtam csillogó szemekkel.

-Ez nagyszerű! Eléred, hogy újra beléd szeressen? Próbálj meg olyan ruhákat felvenni, amit szeretett, beszélj úgy, néha hints el egy-két utalást, menni fog ez gyorsan! Ha valakit szívből szeretsz, biztos nem felejted el egykönnyen, úgyhogy rendben lesz az, érzem!-mondta.

-Jaj istenem, te is kis bolond vagy! Olyanokat tudtok mondani, de köszönöm-mondtam.

-Most hazamész?

-Igen, csak előbb még beugrok Mirhez. Tényleg, nem is mondtam, hogy Kevin hazajött még szombat este, és mondta, hogy szívesen utánajár a medálos dolognak.

-Na, akkor legalább nem voltál/vagy egyedül. Láttam nagy sikerük volt, biztos fáradtak-mondta.

-A srácokkal nem találkoztam, mert Kevin egyből hazarohant az utolsó koncert után. Nem is értem, hogy engedte el a menedzser, de azt mondta, megérezte, hogy velem kell lennie most.

-Igazi testvér, még ha ikrek lennétek megérteném, de így még különlegesebb.

-Tényleg, G.O-val hogy alakulnak a dolgok?-kérdeztem.

-Nem akarom elsietni. Szép lassan akarom megismerni, és úgy látszik, ő se akarja siettetni. Nem egyszer voltam már olyan helyzetben, hogy hipp-hopp összejöttünk, azt hittem szeret, de nem így történt…Persze, most együtt vagyunk, de rájöttem, hogy nem eshetek megint ugyanabba a hibába. Lehet, hogy hamar mondtam neki igent…de megbeszéltük és így lesz a legjobb. Nem kell mindent máris bumm bele a lecsóba elintézni-magyarázta Seohyun.

-Értem. G.O rendes gyerek, nem fogsz benne csalódni-mosolyogtam. Nah, de én most benézek ehhez a lókötőhöz, aztán megyek haza a másik lókötőhöz-nevettem.

-Rendben, úgyis mennem kell, mert hirtelen munka akadt…már hétvégén se hagyják pihenni az embert, no de sebaj. Szia, majd találkozunk-mondta, megölelt és elment.

Bementem Mirhez, elmeséltem neki mi volt Joonnal, már nagyon kíváncsi volt rá, és csak ezt várta, hogy mikor mesélek. Örült, hogy így alakult a dolog, és mondta, hogy azért néha hozzá is nézzek be. Olyan fél órát töltöttem nála, majd elköszöntem és hazaindultam.

Otthon nagy rendetlenség fogadott. Elkerekedett szemekkel sétáltam a lakás többi részébe, Kevint keresve, hogy jól letolom.

-Kevin!! Merre vagy?-kiáltottam el magam.

A fürdőszobából kómásan és kócosan támolygott elő éppen.

-Édes drága öcsikém! Elmagyaráznád mi ez itt?-mutattam a lakás egészére, legfőképp a nappalira és a konyhára.

-Bocsika, össze akartam pakolni mielőtt jössz. Miért jöttél ilyen korán? A fiúk voltak itt…-nézett rám kiscica szemekkel.

-Ko-korán?? Már dél is elmúlt!!!-mutattam az órámra.

-Micsoda? Az nem lehet…kizárt dolog!-mondta.

-Pedig de, nézd-az orra alá dugtam a telefont.

-Tényleg. Sajnálom-sajnálom, máris elpakolok és kitakarítok!-mondta összetett kezekkel.

-Ajánlom is!-egy szúrós pillantást vetettem felé. Kicsit lefekszem aludni, mire fölkelek minden csillogjon-villogjon!-mondtam.

-Igenis, értettem!!-húzta ki magát Kevin.

-Jól van, azért még szeretlek-mondtam és megöleltem.