Álomból valóság? /23.rész/

Most először nem aggódva feküdtem le aludni. Nagyon mélyen aludtam, még azt se hallottam, hogy Kevin mit csinál. Nem álmodtam semmit, legalábbis nem emlékszem. Finom illatokra ébredtem olyan fél 7 körül. Ránéztem az órámra, nem is sejtettem, hogy ennyit aludtam. Fölkeltem, kicsoszogtam a konyhába, ahol Kevin várt egy tál sütivel. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Megdörzsöltem a szemem, hogy jól látok-e. *Kevin mióta tud sütit sütni?*

-’Estét, nővérkém! Most, hogy így 3 nap után megtisztelsz jelenléteddel, gondoltam csinálok egy kis sütit neked~!-mondta.

-Öhm, köszi, de ezt tényleg te sütötted?-hitetlenkedtem.

-Kösz, kösz szépen, hogy még ennyit sem nézel ki belőlem!-próbálta volna fölvenni a durcis arcát, de nem jött össze, olyankor mindig cuki, meg tudnám zabálni.

-Hehe, bocsi~! Csak olyan hihetetlen. Viszont a cuki durcás fejedért megérte!-nevettem el magam.

-Te most kinevetsz? Jó, akkor nem kapsz a sütiből!-nyújtotta ki rám a nyelvét.

-Mit csinálsz te? Kinyújtod a nyelved, rám?? Na, várj, ezt még visszakapod!!-elindultam felé, hogy majd jól megcsikizem, de időben észbe kapott és elszaladt előlem. Elkezdtünk fogócskázni a lakásban, mint 5 évesen nagypapáéknál a kertben. Vicces látvány lehettünk. Végül Kevin levágta magát a kanapéra, azt kiabálva ’Megadom magam!!’ mire jól megcsikiztem, és önelégülten konstatáltam, hogy én nyertem.

-Legközelebb nem hagyom magam!-nézett rám szúrós tekintettel.

-Majd meglátjuk!-kuncogtam egyet.

Ettünk a sütiből, igaz előbb vacsorázni kellett volna, de mi a desszerttel kezdtünk.

-Öcsiii, nem megyünk el valahová enni?-kérdeztem. Nincs kedvem kaját csinálni.

-Rendben! De tudod, mit ennék?

-Na, mit?

-Pizzááát~~!-húzta el a szó végét.

-Rendben, az jöhet!-mondtam. Magamra kaptam valami göncöt, közben fölhívtam Seohyunt, hogy van-e kedve velünk jönni. Ahogy kiértem a nappaliba, Kevin is épp a telefonon lógott. Lehet, beszervezi a srácokat is. Az jó lenne, régen találkoztam már velük. Seohyun is igent mondott. A megbeszélt helyen találkoztunk, és kitaláltuk, hogy veszünk három doboz pizzát és kiülünk a partra megenni.

Az idő tökéletes volt egy kis esti pizzázáshoz a parton. Sokat nevettünk, mostanában nem nevettem ilyen önfeledten. Jól is esett. Mikor mindenkinek tele volt a hasa, a fiúk elkezdtek még jobban hülyéskedni. Dongho kiterült a parton, mire Hoon elkezdett paparazzi képeket csinálni róla, Eli Kevint kergette, AJ pedig bele akarta lökni Kiseopot a vízbe. Kicsit elsétáltam, cipőmet kezembe kaptam, majd egy kisebb sziklára ültem a többiektől nem messze. Lágy szellő fújdogált, ami messzire repítette gondolataimat, úgy éreztem most kitisztul a fejem. Soohyun ült le mellém. Egy darabig csak ott ültünk és nem szóltunk egy szót sem. Olyan megnyugtató volt. Seungho közelében is mindig ezt érzem. A leadereknek különleges kisugárzásuk van.

-Hallottam mi történt, most biztos nehéz neked-törte meg a tenger hullámzását lágy hangja. Meglepetten néztem rá, hisz a médiából nem tudhatja. Reakcióm láttán folytatta: Kevin mesélte, mindent elmondanak nekem a srácok. Olyan dolgokat tudok róluk, amit a többi tag még csak nem is sejt. De leginkább Kevin szokott mesélni.

-Igen, mióta nagyapa nincs köztünk, te lettél számára az a személy, akivel bármit megoszthat. Ezért hálás is vagyok neked-mondtam.

-Ugyan, hiszen én is tudni akarok róluk mindent.

-Igen…viszont néha nehéz lehet, ennyi kis bolonddal lenni-elmosolyodtam. Eszembe jutott a másik kis öt bolond.

-Igen-nevetett. De megnevelem őket, ha kell!-húzta ki magát. Jóízűt nevettem rajta, közben sms-t kaptam. Joon volt az. Elmosolyodtam, ahogy a telefonom kijelzőjére pillantottam.

-Joon az? Akkor minden rendben?-kérdezte.

-Ja, tényleg, Kevinnek még nem is mondtam, hogy felébredtek a fiúk. Mirrel minden rendben, csak pihennie kell, Joonnak viszont részleges amnéziája van és nem emlékszik a balesetre és arra a pár hónapra, amit eddig együtt töltöttünk-kicsit elszomorodtam, mikor ezeket a szavakat kimondtam.

-De akkor hogy…?-értetlenkedett Soohyun.

-A szív nem felejt-válaszom csak ennyi volt, de ez is bőven elég volt a leader számára. Elmosolyodott, majd fölállt mellőlem és visszasétált a többiekhez. Olvasom Joon üzenetét:

-Szia. Mit csinálsz? Ööö, nem tudom mit írjak még, csak kíváncsi voltam.

*Jaj, te kis bolond*-nevettem, közben már írtam is neki a válaszom:

-Szia, ágyban a helyed, és pihenned kell, nem telefonozni! Rossz fiú vagy :D Mellesleg a parton pizzázok az öcsémmel és a többi U-KISS taggal és a legjobb barátnőmmel!

-Nem is vagyok rossz fiú :P (csak neked*-*) Akkor jó étvágyat, egyél helyettem is! A parton….szép lehet. Ha kiengednek, eljössz majd velem is a partra mondjuk sétálni?*-* Jaj, jön a doki, gyorsan eldugom a telómat mielőtt észreveszi. Ígyis YeonYeon csempészte be nekem a telót, nem hagyhatom, hogy elvegyék~Na szia, puszi!

Üzenetét olvasva nagyot dobbant a szívem. A parton sétálni Vele? Bármikor. Gyorsan válaszoltam még neki:

-Veled bárhová elmegyek! *-* Aludj jól, csók~

Visszaballagtam a többiekhez. Kevin és Eli még mindig fogócskáztak, de már koszos volt a ruhájuk, úgyhogy tuti meghemperegtek a földön. Kiseop és AJ már lassan nyakig vizesen voltak, mert elkezdték egymást fröcskölni. Dongho pedig bealudt a földön Hoon ölében. Csak tudnám, hogy került az ölébe? Seohyun és Soohyun mindenféléről beszélgettek. Még kicsit maradtunk a parton, persze a fiúk ki se bírták volna, hogy ne csináljanak képeket, így még azt megvártuk, aztán lassan ballagtunk haza. Kevin és én viszonylag hamar lecsapódtunk a többiekről, Seohyunt pedig egy darabig hazakísérték a srácok. Kevin szinte beesett a kanapéra, úgy elfáradt. *Akkor enyém a fürdő*-mosolyogtam egy jót rajta.

Ahogy Seohyun hazaért, G.O-t találta az ágyában aludva. *Nem is mondta, hogy jön, és még pihennie kellene. Na mindegy, ha már itt van…*-gondolta a lány. Gyorsan lefürdött, nyomott egy puszit a fiú arcára, majd bebújt mellé az ágyba. Egész közel húzódott hozzá, egy újabb puszit adott neki, de most a szájára és elaludt.

Reggel korán fölkeltem, fölvettem azt a lila csíkos tunikát, ami akkor volt rajtam, mikor először álltunk a menedzser elé. Ugyanazt a színes cicanacit és ballerinacipőt vettem fel. Hajamat megfésültem és kiengedve hagytam. Csomagoltam Kevin sütijéből két darabot, és elindultam a kórház felé. Nagyon izgultam, szívem a torkomban dobogott, mintha ez lenne az első randink. Ahogy beértem a kórházba, már magamat nyugtattam. Végül odaértem az ajtaja elé. *Nagy levegő és kopogás!* Bekopogtam, majd benyitottam.

-Szia!-mondtam mosolyogva.

-Szia! Hohó, talán randid lesz?-kérdezte.

-Miért? *Akkor is ezt mondta*-szemem fölcsillant.

-Mert ilyen csini vagy!-mondta. Kicsit zavarban volt.

-Hááát…. végül is veled találkozom csak…

-Helyes-helyes-kuncogott.

-Komolyan, rosszabb vagy, mint egy tinédzser! Nézd, hoztam sütit, Kevin sütötte.

-Sütiiii, de jó~~ De te is sütsz majd nekem sütit?-nézett rám boci szemekkel.

-Persze!

-Remek!-majd elvette a sütit, és elkezdte jóízűen enni. Végig ágyán ültem, ő pedig fogta a kezem. Mikor megette az egyiket, másikat letettem az asztalra, és visszaültem ágyára. Egyszer csak közelebb húzódott hozzám és hátulról átkarolt, szorosan magához ölelt.

-Héka, a betegnek ágyban a helye!-mondtam, majd megsimogattam a karját.

-De hisz, az ágyban vagyok!-kuncogott.

-Ajj, de nem úgy. Le kell feküdnöd!

-Akkor feküdj le velem~!

Mondatára fölkaptam a fejem, és elkezdtem nevetni.

-Jaaaj, de nem úgy!! Mi az hiányod van?-cukkolt.

-Lee Joon! Te kis dög, ne akard, hogy haragom elérjen!-mondtam.

-Ohh, kérlek kegyelmezz~!-nevetett. Még szorosabban magához húzott, állát vállamon pihentette, majd belesúgta a fülembe:

-Imádom ezt a ruhádat!-és belecsókolt a nyakamba. 

Álomból valóság? /22.rész/

Pénteken, mikor meguntam a folytonos beszélést, elkezdtem dúdolni inkább. Persze, mi mást is dúdoltam volna, mint MBLAQ dalokat. Közben arra lettem figyelmes, mintha Mir reagált volna rá, megmozdította az ujjait. Először azt hittem csak beképzelem, de mikor ismét mozgatta őket és szép lassan a szemeit is kinyitotta, azt hittem ott helyben elájulok.

-Mir…Mir úristen!!! Fölébredtél!!-megnyomtam a nővérhívó gombot, hogy gyorsan jöjjön valaki. Ott ültem az ágya szélén, megfogtam a kezét, és könnyes szemekkel néztem rá. Valamit mondani akart, de csitítottam inkább. Megérkezett a nővér is, aki elküldött egy másikat az orvosért.

-Nézd YeonYeon, felébredt!!!-mondtam mosolyogva a nővérre, aki a múltkor megnyugtatott.

-Végre! Úgy néz ki így elsőre, hogy különösebb testi sérülése nincs. Úgy értem, nincs törött csontja, csak pár zúzódása-mondta.

-Az jó-mondtam.

-Már csak a beszéd- és emlékezőképességet kell kivizsgálnunk-közben megérkezett az orvos is. Át is szállítjuk a szomszédos szobába, hogy Joonnal kettesben tudj maradni.

-Rendben. Jaj, kérem a nyakláncát vigyék vele, fontos jelentése van-mondtam.

Majd áttolták Mirt a másik szobába. Leültem Joon ágyára. Gyönyörködtem arcában, még így is nagyon helyes és jól néz ki. Most már nemcsak dúdoltam, halkan énekeltem is, közben fogtam a kezét. *Oh baby U make Me cry* De ő nem reagált rá, tovább próbálkoztam. Közel hajoltam arcához egy apró puszit adtam szájára, majd odahajoltam hozzá és a fülébe suttogtam: *Oh baby stay with Me* Még egy puszit adtam a szájára. Közelebb húztam a kis fotelt az ágyához, mert a kezét egy percre se akartam elengedni. Lassan álomba énekeltem magam. Sikeresen el is aludtam, fejem az ágyra hajtva. Arra ébredtem, hogy valaki motoszkál az arcomnál. Az arcomba hulló hajtincseimet próbálta arrébb söpörni. Picit félkómásan nyitogattam szemem, hogy mi történik, majd megpillantottam egy félig ülő helyzetben lévő Joont, aki fölébredt. Alig hittem a szememnek. Gyorsan fölpattantam és sírva borultam a nyakába.

-Istenem, felébredtél!!! Te is felébredtél és jól vagy!!! Köszönöm istenem, hogy visszaadtad őket nekem!-mondtam örömömben. Nyomtam egy puszit az arcára, majd még szorosabban öleltem magamhoz. Közben megnyomtam a nővérhívót. A könnyeim még mindig potyogtak, de örömkönnyek voltak. Megérkezett az orvos is, akinek arcáról a meglepettség volt leolvasható. *Ez egy csoda. Hisz pár napja még újra kellett éleszteni*-gondolta magában.

-Akkor jöjjenek a vizsgálatok itt is. Mellesleg Mirnél minden jól néz ki, úgy tűnik nincs semmilyen károsodása.

-Ez nagyszerű hír!-mondtam mosolyogva. De mosolyom hamar odalett, mikor Joon válaszolni kezdett az orvos kérdéseire, majd magától is beszélt.

-Mi történt? Mit keresek itt? És ki vagy te?-nézett rám közben. Miért ölelgettél?-jöttek Joon szívfájdító kérdései.

-Ne!-kaptam a szám elé a kezem és máris könnycseppek csordultak végig arcomon.

-Joon, nem ismered föl ezt a lányt?-kérdezte tőle az orvos.

-Nem. Még csak nem is ismerős. De miért vagyok itt? Azt még mindig nem tudom, és hol vannak a srácok?-kérdezte. Az orvos szólt YeonYeon nővérnek, hogy hívja át Mirt. Mikor megérkezett Mir, megköszönte nekem a sok törődést és a dúdolást, az segített neki. Meg is ölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-Mir, ő a barátnőd?-kérdezte Joon.

-Hogy mim? Joon, ugye most csak viccelsz?-rám pillantott, és ahogy újra sírni kezdtem Mir rájött, hogy Joon nem viccel. Hé, hyung ne csináld ezt! Nem felejtheted el a számodra legfontosabb személyt anyukád után!! Joon, ne tedd ezt Lemivel!-tört ki Mirből.

-Számomra legfontosabb személy…miért ki ő nekem?

-Én ezt nem bírom most!-mondtam, és sírva kirohantam. GD-be botlottam, pont bejött megnézni, hogy vannak a srácok.

-Na-na, kis táncoslány, mi történt?-kérdezte.

-Felébredtek mindketten…-mondtam szipogva.

-Az nagyszerű!!

-Nem…nem, mert Joon nem emlékszik rám-feleltem sírva.

-Ne, az nem jó. És csak rád nem emlékszik?-kérdezte.

-Úgy néz ki….-válaszoltam szomorúan. Közben YeonYeon utánam jött.

-A doktor úr megállapította, hogy részleges emlékezetkiesés. A baleset okozta sokk lehetősége miatt az agya törölte a balesetet, de sajnos mást is. Nem szabad erőltetni a visszaemlékezést, csak hagyni, hogy magától jöjjön rá a dolgokra-mondta.

-Gondoltam-szomorúan törődtem bele a dolgokba. Mir utánam hozta a nyakláncomat, majd magához ölelt, és így szólt:

-Megoldjuk. Velem és a többiekkel átvészeled ezt az időszakot! Ne aggódj!

-Köszönöm.

Seohyun is bejött a kórházba. A folyosón, a kis székeken fejemet tenyereimbe hajtva ültem szótlanul. GD mellettem ült és a hátamat simogatta. Mir összepakolászta a cuccaimat, igaz nem lett volna szabad sokáig kikelnie az ágyból, még sok pihenés van neki előírva. Barátnőm értelmetlenül nézett rám, hogy mit csinálok én a folyosón ücsörögve. Elmeséltem neki mi történt, és szinte hinni se akart a fülének. Mir kihozta a táskámat, majd rászóltam, hogy most már mars vissza az ágyba. Megölelt, majd belesúgta a fülembe: Joon látni akar! Fölálltam, cuccaimat ott hagytam Seohyunnál, vettem egy mély levegőt és bementem Joonhoz.

-Szia-mondtam félénken és megálltam az ajtónál, ahogy becsuktam magam után.

-Szia-mondta. Gyere, ülj ide-mutatott az ágyára. Odasétáltam, leültem és picit lehajtott fejjel helyezkedtem el. Pár pillanatig csönd volt, nem néztünk egymásra, vagy legalábbis én nem néztem rá. Arra lettem figyelmes, hogy odahajol hozzám és egy apró puszit nyomott az arcomra. Meglepetten néztem gyönyörű barna szemeibe.

-Azt mondták éjjel-nappal mellettem és Mir mellett voltál. Köszönöm. Amit hallottam, mielőtt felébredtem, az te voltál? Te énekeltél?-kérdezte.

-I-igen, én énekeltem.

-Azt is köszönöm-és még egy puszit nyomott az arcomra, közben megfogta a kezem. Nézd, attól hogy nem emlékszem most rád, nem jelenti azt, hogy nem akarlak magam mellett tudni. Mikor sírva kiszaladtál a szívem majd’ megszakadt. És be kell valljam, hiányoztál még abban a fél órában is. Emlékezni ugyan nem emlékszem, viszont az érzéseim erősek. Nem akarlak elengedni, a közelemben akarlak tudni! Amíg bent vagyok a kórházban, ismét be tudnál jönni minden nap?-kérdezte. Szavai hallatán néhány könnycsepp futott végig arcomon, majd elmosolyodtam.

-Kérés nélkül is jöttem volna!-mondtam.

-Remek, és mosolyogsz! Ez az, ez kell nekem, mosolyogj még!-mosolygott Joon is. 

-Jaj te, már most bolondozol? Legalább ez nem változott-nevettem. De most hazamegyek, nem ártana az öcsémmel is foglalkoznom kicsit, nemrég jött haza Japánból.

-Rendben, de holnap korán jössz, ugye?-csillant föl a szeme.

-Megpróbálok-mondtam. Nyomtam egy puszit az arcára, épp indultam volna, de még megragadta a karom és visszahúzott. Szememet fürkészte az ő gyönyörű szemeivel.

-Olyan szép szemed van!-mondta, és bámulta tovább.

-Tudom, mondtad már… Hopsz, ilyeneket nem szabad mondanom. Magadnak kell emlékezned a dolgokra.

-De az nem baj, ha besegítesz-kuncogott kicsit.

-Hihetetlen vagy! De többek között ezért is szerettem beléd…-jegyeztem meg halkan, mire ő elmosolyodott. De most már tényleg megyek, szia! Jó legyél aztán!-nevettem.

-Szia, én mindig jó vagyok!-nevetett ő is.

Mosolyogva léptem ki az ajtón. Seohyun már várt. Időközben GD-nek el kellett mennie, így nem tudott megvárni. Barátnőm arcára az elégedettség ült ki, mikor meglátott.

-Na, te kis szerelmes galamb, mi történt?-kérdezte széles mosollyal az arcán.

-Minden nap látni akar-mondtam csillogó szemekkel.

-Ez nagyszerű! Eléred, hogy újra beléd szeressen? Próbálj meg olyan ruhákat felvenni, amit szeretett, beszélj úgy, néha hints el egy-két utalást, menni fog ez gyorsan! Ha valakit szívből szeretsz, biztos nem felejted el egykönnyen, úgyhogy rendben lesz az, érzem!-mondta.

-Jaj istenem, te is kis bolond vagy! Olyanokat tudtok mondani, de köszönöm-mondtam.

-Most hazamész?

-Igen, csak előbb még beugrok Mirhez. Tényleg, nem is mondtam, hogy Kevin hazajött még szombat este, és mondta, hogy szívesen utánajár a medálos dolognak.

-Na, akkor legalább nem voltál/vagy egyedül. Láttam nagy sikerük volt, biztos fáradtak-mondta.

-A srácokkal nem találkoztam, mert Kevin egyből hazarohant az utolsó koncert után. Nem is értem, hogy engedte el a menedzser, de azt mondta, megérezte, hogy velem kell lennie most.

-Igazi testvér, még ha ikrek lennétek megérteném, de így még különlegesebb.

-Tényleg, G.O-val hogy alakulnak a dolgok?-kérdeztem.

-Nem akarom elsietni. Szép lassan akarom megismerni, és úgy látszik, ő se akarja siettetni. Nem egyszer voltam már olyan helyzetben, hogy hipp-hopp összejöttünk, azt hittem szeret, de nem így történt…Persze, most együtt vagyunk, de rájöttem, hogy nem eshetek megint ugyanabba a hibába. Lehet, hogy hamar mondtam neki igent…de megbeszéltük és így lesz a legjobb. Nem kell mindent máris bumm bele a lecsóba elintézni-magyarázta Seohyun.

-Értem. G.O rendes gyerek, nem fogsz benne csalódni-mosolyogtam. Nah, de én most benézek ehhez a lókötőhöz, aztán megyek haza a másik lókötőhöz-nevettem.

-Rendben, úgyis mennem kell, mert hirtelen munka akadt…már hétvégén se hagyják pihenni az embert, no de sebaj. Szia, majd találkozunk-mondta, megölelt és elment.

Bementem Mirhez, elmeséltem neki mi volt Joonnal, már nagyon kíváncsi volt rá, és csak ezt várta, hogy mikor mesélek. Örült, hogy így alakult a dolog, és mondta, hogy azért néha hozzá is nézzek be. Olyan fél órát töltöttem nála, majd elköszöntem és hazaindultam.

Otthon nagy rendetlenség fogadott. Elkerekedett szemekkel sétáltam a lakás többi részébe, Kevint keresve, hogy jól letolom.

-Kevin!! Merre vagy?-kiáltottam el magam.

A fürdőszobából kómásan és kócosan támolygott elő éppen.

-Édes drága öcsikém! Elmagyaráznád mi ez itt?-mutattam a lakás egészére, legfőképp a nappalira és a konyhára.

-Bocsika, össze akartam pakolni mielőtt jössz. Miért jöttél ilyen korán? A fiúk voltak itt…-nézett rám kiscica szemekkel.

-Ko-korán?? Már dél is elmúlt!!!-mutattam az órámra.

-Micsoda? Az nem lehet…kizárt dolog!-mondta.

-Pedig de, nézd-az orra alá dugtam a telefont.

-Tényleg. Sajnálom-sajnálom, máris elpakolok és kitakarítok!-mondta összetett kezekkel.

-Ajánlom is!-egy szúrós pillantást vetettem felé. Kicsit lefekszem aludni, mire fölkelek minden csillogjon-villogjon!-mondtam.

-Igenis, értettem!!-húzta ki magát Kevin.

-Jól van, azért még szeretlek-mondtam és megöleltem. 

Álomból valóság? /21.rész/

Hosszú és szenvedélyes csók volt, közben G.O egyik kezével a lány hátát simogatta, majdnem bele is húzta a kádba, mikor Seohyun keze véletlenül ismeretlen tájakra evezett a vízben….A fiú abba hagyva a csókot, felsóhajtott. A lány elpirulva húzta ki a kezét a vízből és lekuporodott a kád mellé. G.O kimászott a kádból, dereka köré tekert egy törölközőt és leült a lány mellé.

-Mi a baj? Miért félsz ennyire?-kérdezte G.O

-Semmi baj, és nem félek…csak…-elcsuklott Seohyun hangja.

-Akkor?-nézett rá kérdőn a fiú. Ugye nem….?

-3 éve történt valami…..-kezdte volna el, de nem tudott róla többet beszélni.

-Akkor jól gondoltam…Nem is tudsz róla beszélni? Néha, jobb, ha kiadsz magadból mindent-mondta a fiú, majd magához ölelte a lányt.

-Nem tudok..még Lemi se tudja…Igazából ez volt az egyik ok, amiért elköltöztem a fővárosból-folytatta. Azóta nem igazán tudok megbízni ilyen téren senkiben.

-Értem. Fürödj le te is, addig főzök neked teát!-ajánlotta fel G.O

-Rendben, és köszi, hogy megértesz!-mondta Seohyun és egy cuppanós puszit nyomott G.O arcára.

-Semmiség, bennem majd megbízhatsz. Szépen lassan megismerjük egymást és kialakítunk egy erős köteléket kettőnk között-mondta G.O mosolyogva.

-El sem tudod képzelni, hogy ez milyen jól esik most nekem-csillant föl a lány szeme. G.O csak mosolygott és kiment a fürdőből, a konyha felé vette az irányt. Seohyun a fürdőkádban a sebhelyét nézegette az oldalán. Most, hogy belegondolt, az elmúlt 3 évben mindig undorral nézte, és egyből elkezdték megrohamozni a rémes emlékek. De most valami mást érzett. Vagyis, igazából nem érzett semmit. *Vajon el lehet felejteni egy ilyen dolgot?*-tanakodott közben. *Máig csak a munkába temetkeztem, és így próbáltam nem rá gondolni. Igaz barátaim sose voltak úgy nagyon, persze volt pár ember, akikkel jóban voltam és összejárogattunk néha… Eddig egy álarcot viseltem, és az mögé bújtattam valódi érzéseimet, de most kezdek magamra találni. Az eredeti énemet visszakaphatom. Most olyan emberek vesznek körül, akiknél érzem, hogy tartozom valahová. Igaz, nemrég ismertem meg a srácokat, de az ember érzi, ha otthonra lel. És én most otthonra leltem. Bennük megtaláltam az igazi családot, azokat az érzéseket, amik eddig kimaradtak az életemből, legfőképpen abban a három évben.*-folytatta monológját. Mikor kész volt a fürdéssel, kiszállt, megtörölte magát és belebújt szokásos rövidnadrágjába és pólójába. G.O a kanapén ülve, TV nézés közben várta a lányt egy bögre teával. Seohyun leült mellé, vagyis inkább lekuporodott a fiú mellé, fölhúzta térdeit, majd kezébe vette a bögrét és a térdére tette, kicsit forgatva jobbra-balra a bögrét, mintha erősen gondolkozna valamin. G.O csak csendben átkarolta a lányt, megvárta, míg megissza a teát és lefeküdtek aludni.

Másnap reggel G.O arra ébredt, hogy magas láza van. Hirtelen úgy legyengült, hogy felkelni is alig tudott. Seohyun megrémült kicsit, ő már egyből hívta volna a kórházat, de G.O erősködött, hogy nem kell. De mikor délután erős fejfájás is követte a lázat, Seohyun nem habozott tovább. Taxit hívott és irány be a kórházba. Előtte még fölhívta a menedzsert, hogy szóljanak az orvosuknak, mert G.Onak hihetetlen erős fejfájása és láza van. Így a vasárnap estét a kórházban töltötték.

Késő délutánra megpróbáltam magamból embert faragni, kigondoltam, hogy főzök valami finom vacsit magunknak. Kevin ebéd után elment, így egyedül voltam, vacsi készítéshez benyomtam egy kis zenét, hátha segít. Valamennyire sikerült is feloldódnom, a végére már kicsit énekelgettem is. Észre se vettem, mikor Kevin hazajött. Egy kis virágcsokrot dugott az orrom alá, és egy cuppanós puszit is kaptam tőle.

-Huh, megijesztettél! Ezt-ezt mire föl?-kérdeztem a virágokra mutatva.

-Szia~ Csak úgy-felelte Kevin. Nem adhatok ajándékot a nővéremnek? Meg amúgy is régen találkoztunk. Jah és persze az ínycsiklandó vacsiért is. Nagyon jó illata van!-csillant föl a szeme.

-Jaj, de kis édes vagy!-mondtam. Várd ki a végét. Attól hogy az illata jó…-kuncogtam.

-Örülök, hogy jobban érzed magad-mondta, majd leült az asztalhoz.

-Hékás!!! Előbb kézmosás! Most jöttél és máris kaját akarsz? Te kis éhenkórász!-nevettem.

-Jaj már…igenis anyuuuu-húzta el a szó végét. Még 10 perc kellett a kajának, addig megterítettem, majd Kevin ismét leült az asztalhoz, mint egy kisgyerek, mikor éhes. Amint kész volt a rizs is, csak össze kellett kevernem a többi hozzávalóval és már lehet is tálalni.

-Tessék!-közben szedtem Kevinnek.

-Hmm..sült rizs. Imádom, ahogy te csinálod! Ez a kedvencem-mosolygott, majd egyből neki is látott. Mikor megette, szedett még egy tányérral.

-Hóhahó, nem most kell bepótolni azt a pár hónapot a főztöm nélkül!-mondtam.

-Ajj, de olyan finom!!!

-Örülök, egyél nyugodtan. De azt tudod, hogy ma te mosogatsz?

-Tudooom~

-Akkor jó-mosolyogva vettem tudomásul. Mikor befejeztük a kaját kicsit leültem gépezni. szerencsére a fiúkról nem volt semmi olyan hír, ami baj lenne.

8 óra körül sms-t kaptam Seohyuntól, hogy G.Onak vissza kellett mennie a kórházba, úgyhogy holnap ha megyek be találkozni fogunk.

-Ah, remek-mondtam.

-Mi történt?-kérdezte Kevin.

-G.Onak vissza kellett mennie a kórházba, mert magas láza és erős fejfájása van-válaszoltam.

-Fejfájás? Az lehet attól, hogy megütötte a fejét…

-Valószínű, de csak csináltak nekik tegnap CT-t. Vagy ilyenkor nem az lenne az első?

-Én nem tudom, de nyilván azt meg kell nézni, hogy van-e agyrázkódása-mondta Kevin.

Beültünk a TV elé még valami filmet nézni, aztán gyorsan rám jött az álmosság, így bevonultam a szobába lefeküdni. Megkértem öcsit, hogy még ma is aludjon már velem.

Reggel már korán fölkeltem. Hál’istennek nem volt rémálmom. 7-kor már indultam is otthonról. Még jó, hogy ilyen korán indultam, mert kisebb dugó volt már így is a városban. Szokásos hétfő reggel. Nagy nehezen sikerült beérnem. Kicsit még várnom kellett, addig benéztem G.Ohoz. Mint kiderült egy kisebb agyrázkódása van. Nagyszerű…ha ebben tévedtek, Joon és Mir nagyon jó kezekben van….-.- G.O-t bent tartják pár napig, aztán hazamehet.

9 után mehettem be a fiúkhoz. Olyan szörnyű volt látni őket, ahogy ott fekszenek magatehetetlenül. Mir cuccai közül megkerestem a medálos nyakláncát és fölakasztottam a feje fölé, ugyanezt tettem Joonnál is, csak oda a sajátomat tettem. Eleinte nem tudtam mit csinálni, csak ültem és néztem őket. Majd elkezdtem nekik mindenfélét mesélni. Először is azt, hogy Kevin hazajött, és hogy kaptam tőle virágokat, meg minden mást is mondtam. Joonhoz közelebb ültem, kezét is megfogtam, simogattam a karját. Néha-néha elgondolkodtam.

Két-három nap gyorsan eltelt így. Közben hazaengedték G.O-t. Csütörtökön éjszakára is bent maradtam. Elaludtam a fotelben. Arra ébredtem, mintha valaki suttogna a fülembe. Joon lágy és édes hangja volt. Elmosolyodtam, de a szemem még nem nyitottam ki. Majd, hirtelen fölpattantam, mikor nővérek és az orvos rohant be a szobába. Hallottam, hogy a gépek sípolnak..és rápillantottam egy monitorra, amin egy hosszú csík volt és éles sípolás követte.

-Úristen, ne!!! Ne!! Csak téged ne!!-kiáltottam, ismét egy sírógörcs kerülgetett, de az egyik nővér odajött hozzám és nagyon kedvesen bánt velem. Nem szoktak ilyet tenni, de magához ölelt és erősen szorított, nyugtatni próbált.

-Joon kérlek ne hagyj itt!!! Küzdj!! Látod én is mennyire küzdök érted!-csak ezt tudtam mondogatni. Ekkor ismét hallottam, mintha valaki suttogna a fülembe: ’Sose tudnálak elhagyni!’ Majd pár pillanat múlva a sípolás leállt, és visszatért minden, ahogy előtte volt.

-Erős fiú, az egyszer biztos!-mondta az orvos. Viszont lassan föl kellene ébredniük, mert a  maradandó károsodás veszélye fönnáll.

-Értem. Velük maradok!-mondtam. Odamentem ismét Joon ágyához mikor kiment az orvos és a nővérek, közel hajoltam arcához és megpusziltam. Többet ne tedd ezt velem kérlek!-suttogtam. Mirnek is nyomtam egy kis puszit az arcára. Délután Seungho és Thunder jöttek be, hoztak nekem váltás ruhát meg némi kaját. A szobán kívül beszélgettünk, majd egyesével mentek be a fiúkhoz. Miután elmentek nem történt ismét semmi, egészen péntek estig…..

Álomból valóság? /20. rész/

Nem tudtam megszólalni, csak meredtem magam elé és lassan kezdett elhagyni minden erőm. A napi fáradtságtól és a sok sírástól az ájulás szélére kerültem. Lassan, óriási könnycseppekkel az arcomon ereszkedtem térde a folyosó közepén, közben SeoHyunék is megérkeztek, hátulról átölelt, és így maradtunk egy darabig. Az orvos még mondott valamit a menedzsernek, de nem hallottam, nem figyeltem a külvilágra. *Hogy tudtak így megsérülni, mikor a többiek viszonylag jól vannak? Miért? Miért ők?*-kérdezgettem magam.

-Lemi, kérlek állj fel!-fogta meg a kezem GD és fölsegített. Leültetett a székre, hogy ne a földön üljek inkább. Tekintetem üres volt, akárcsak egy játékbabának.

-Hozz neki egy kávét vagy valami hasonlót!-mondta SeoHyun GD-nek.

-Máris!

-Várj, megyek veled!-kezdte MinMi. Neked is kell valami SeoHyun, te sem maradhatsz étlen-szomjan!

-Köszönöm!-felelte SeoHyun, majd leült mellém és átkarolt, fejemet a vállára tettem. A nagypapám által készített nyakláncomat szorongattam. Már nem sírtam. Nem tudtam sírni. *Tényleg úgy festhetek, mint egy baba*-gondoltam.

-Doktor úr, elnézést!-szólalt meg SeoHyun. Be lehet majd menni hozzájuk?

-Ma és holnap még nem engedhetek látogatókat a fiúk közelébe, de hétfőtől mindenképpen jó lenne, ha lenne itt valaki és beszélne hozzájuk. Mivel ilyen sokan aggódnak értük, jót tesz az állapotuknak, ha érzik a sok szeretetet-mondta az orvos.

-Értem, rendben.

-G.O-nak még gipszbe teszik a karját, Seungho és Thunder zúzódásait és horzsolásait lekezelik és ők mehetnek is haza ma-tette még hozzá.

-Köszönjük szépen!-mondta a menedzser. Közben MinMiék visszaértek a kávéval és még csokit is hoztak. Nagy nehezen megittam a kávét és megettem a csokit, utána kezdett visszatérni belém az élet.

-Szerintem haza kéne menned pihenni-mondta MinMi.

-Megvárom a fiúkat….-mondtam csendben.

-Rendben, de ha nem baj én visszamegyek a rendezvény zárására. Vigyázz a lányokra!-fordult MinMi GD felé, mire a fiú bólintott egyet. Még olyan fél órát ültünk ott, mire Seungho és Thunder kijöttek. Ahogy megláttam őket, felpattantam és könnyes szemmel mentem feléjük. Seungho erősen magához szorított, Thunder is átölelt még ráadásban minket. Arcom a leader mellkasába temettem, és a mindig derűs, vidám arca most komornak látszott és szomorúsággal volt teli. Visszafojtotta könnyeit, próbálta erősnek mutatni magát. Tudta, hogy én már a lelkemet is kisírtam értük, nem akart még úgyis könnyre fakasztani, hogy ő is sír. Thunder arca is nagyon szomorú volt. A karja tele volt horzsolásokkal és picit bicegett is a bal lábára. Majd Seungho átadta az ölelést Thundernek, mert a menedzserrel akart beszélni. Negyed óra múlva G.O is előballagott. Jobb karja volt begipszelve. SeoHyun óvatosan megölelte, majd lágyan megcsókolta. Én is kaptam tőle egy ölelést és egy puszit a homlokomra. Egy apró mosoly rajzolódott ki arcomon.

-Most már induljunk haza!-mondta SeoHyun. Hétfőtől lehet bent lenni náluk.

-Rendben-mondta Seungho. Nehezemre esett elindulni, nem akartam őket ott hagyni egyedül.

-Gyere, nem lesz bajuk!-fogta meg a kezem a menedzser, és elindultunk lefelé. GD vitt haza, ő pedig hívott valaki ismerősét, hogy onnan vigyék haza. Mikor megérkeztünk, az öcsém állt az ajtó előtt.

-Ke-Kevin?? Azt hittem Japánban vagytok…..-elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Úgy volt, tegnap volt az utolsó koncert és egyből jönni akartam hozzád haza!-mondta mosolyogva. De.., te sírtál? Mióta nagypapa meghalt, nem láttam ilyennek az arcod. Mi történt?-kérdezte.

-Látom jó kezekben leszel, én megyek is!-mondta GD. Próbálj meg aludni, és gyűjts erőt, hogy támogatni tudd a srácokat! Ja, és hívj nyugodtan, ha bármire szükséged van! Jó éjt, sziasztok!-egy gyors puszit nyomott az arcomra, majd elment.

Ahogy bementünk a lakásba, egyből rohantam a fürdőszobába arcot mosni hideg vízzel. A rendezvényre készülés miatt a lakásom olyan volt, mint egy csatatér.

-Bocsi, de nem vártam senkit, és nem pakoltam még el. Ma volt egy rendezvény és ott léptem fel, meg szórólapokat csináltunk SeoHyunnal….

-Semmi baj. Látom megint nem tudtad eldönteni miben táncolj-mutatott egy kisebb ruhakupacra az ágyon.

-Hát, tudod milyen vagyok…-vakargattam a fejem, kis mosoly mellett.

-De mondd csak, te együtt vagy Lee Joonnal??-fogta meg az egyik közös képünket Joonnal. Mégis mikor akarta a drága nővérkém ezt közölni a kisöccsével?-kuncogott.

-Már rajta voltam az ügyön, de nem sokan tudják….

-És nem nekem kellett volna az első embernek lennem, aki megtudja?-nézett rám kicsit durcásan, de olyan aranyos volt. Sose tud mérges lenni.

-Bocsi-bocsi, tényleg nagyon bocsi! Nem akartalak zavarni se.

-Én is ezt mondanám…de mindegy, most inkább mesélj, hogy mi történt. Miért van kisírva a szemed? Ugye nem miatta?

-Nem, vagyis igen…-összeszorult a szívem, ha csak a szóra gondoltam autóbaleset.

-Merre van? Megkeresem, és jól beolvasok neki!!

-Nem, nem azért, félreérted-nyugtattam le.

-Akkor? Jaaaj, mondd már!!!

-Ők is Japánban voltak, ma meglepetésként ők léptek volna fel, de ahogy jöttek a reptérről egy..egy részeg sofőr beléjük hajtott…..

-És nagy a baj? Bár a szemeidből ítélve nem túl rózsás a helyzet.

-Igen..nagy a baj… Joon és Mir……-vettem egy mély lélegzetet-kómában vannak-ahogy kimondtam nedvesedni kezdtek szemeim.

-Azt a ro___-de nem mondta ki, elharapta a szó végét. Mit mondott az orvos?

-Hétfőtől lehet bemenni hozzájuk…. Minden szabad percem velük fogom tölteni!-jelentettem ki határozottan.

-Nem is vártam mást tőled-elmosolyodott, majd megölelt. Ajj, ilyenkor az az érzésem, mintha a kishúgom lennél inkább és nem a nővérem-nevetett.

-De bármit is érzel, a nővéred maradok! Sajnálom, ezen nem tudsz változtatni.  Ha nősz még, akkor sem!-közben hozzádobtam egy párnát. Jó, hogy jöttél öcsi! Kicsit eltereled a gondolataimat-mondtam, majd megöleltem és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

-Éreztem én, hogy jönnöm kell, látod?

-Igeeen~ Ettél már? Nincs rendes vacsi, max. szendvicset tudsz csinálni…

-Ettem már, nyugi!

-Teee, figyu. Tudsz róla, hogy esetleg nagyapa csinált többet is a nyakláncunkból?-kérdeztem.

-Szerintem nincs belőle több, csak neked meg nekem csinált. Miért kérdezed?-nézett rám érdeklődően.

-Meeeert-elhúztam a szó végét- Mirnél is láttam ilyet.

-Mirnél? Azt meg hogy? Csak a két unokájának csinált.

-Tudom. És mi van, ha volt még egy unokája? Csak mi nem tudtunk róla….

-Hazudtak volna nekünk anyuék? De az nem lehet…Valaki félre lépett a szüleink közül? Vagy nagyapának volt még egy gyereke, akiről nem tudtunk-motfondírozott Kevin. Ezt ki kell deríteni, mert tuti valami ilyesmi van a háttérben.

-Már nekiindultam volna én is, de még nem volt időm rá, és Mir is kíváncsi, vele akartam csinálni, de így…….

-Értem. Nekem most van egy hónap szabadságom, utánajárhatok pár dolognak-javasolta Kevin. Te ápold a fiúkat, hogy minél előbb felépüljenek!

-Jaj, de szeretlek öcsiiiii!!!-mondtam, és szinte a nyakába ugrottam, de kicsit beverte a fejét a kanapé támlájában.

-Áucs~ fájdalmas a szereteted..óvatosabban is lehetne! Ha Joont is így ’gyötörted’, ez meg se kottyan neki, hamar jól lesz!-cukkolt.

-Keviiiin~

-Most mi van? Aludjunk inkább, mert szörnyen festesz-mondta.

-Jó rendben-mondtam, majd előkerestem a pizsamáját, meg az ágyneműjét és hozzávágtam.

Olyan rossz volt az üres ágyra néznem, úgy hogy tudtam Ő itt van a városban….Szinte már nálam lakott, így kerestem egy pólóját és azt vettem föl, abban aludtam. Takaróját magamhoz öleltem, így merültem álomba…rémálomba…..

Az álmomban nem tudtam egyből bemenni a kórházba, csak napokkal később, akkor pedig nem akartak beengedni, de valahogy belógtam. Joon és Mir ott feküdtek az ágyakon mozdulatlanul, magatehetetlenül…. Pár percre tudtam látni őket, mert ugye belógtam. Másnap már beengedtek, de ahogy az ő szobájukhoz értem, Joon üres ágya fogadott. Kérdeztem a nővért, merre van Joon, de csak szemét lesütve, szomorúan ment tovább. A következő nővér se mondott semmit. Kétségbeestem. Mi történt vele?? Megkerestem az orvost. Leültetett, és belekezdett a mondandójába, tüdőgyulladás alakult ki közben Joonnál és már nem tudtak segíteni rajta….Nem hittem a fülemnek. Nem tudtak segíteni rajta? Ez azt jelenti…. még csak belegondolni se mertem. Nem létezik többé….Egy világ Joon nélkül…………………

Sírva és eszméletlenül rossz idegállapotban keltem fel az éjszaka közepén. Kevin egyből berohant a szobába, hogy mi történt. Leült az ágyamra és magához ölelt. Próbált nyugtatni, hogy csak egy rossz álom volt, közben a hátamat simogatta. Arcomat beletemettem mellkasába, megmarkoltam pólóját és nem eresztettem.

-Veled alszok, oké?-mondta, majd visszafeküdtem a párnámra, ő pedig gyorsan bebújt mellém. Nagyon lassan jött ismét álom a szememre. Szerencsére utána nem álmodtam semmit. 

Reggel Kevin már viszonylag korán fölkelt, reggelit is csinált, olyan 10 óra körül ébresztett fel, ráadásul úgy, hogy ágyba hozta a reggelit. Fáradozását csak egy kisebb mosollyal tudtam díjazni, de megértette, nem is kért többet. Az egész vasárnap nagyon lassan telt el. Nem csináltam semmit, csak a TV előtt ültem és szinte vegetáltam. 

G.O SeoHyunnál töltötte a szombat estét. A lány nagyon anyáskodó szerepet öltött magára. G.O néha úgy szólt rá, hogy csak a karja tört el, járni tud, ő is ki tud menni a konyhába kajáért meg innivalóért. 

-A fürdés érdekes lesz...-mondta G.O 

-Hááát, segíthetek-pirult el SeoHyun. 

-Végül is a bal kezem szabad, a másikat majd kiteszem a kád szélére, viszont a hátamat nem tudom megmosni....

-Majd én megmosom neked-ajánlotta fel SeoHyun még mindig elpirulva. Akkor csinálok is neked egy jó habfürdőt. 

Mikor SeoHyun kész volt a fürdővel, behívta G.O-t. 

-Hűűű, ez tényleg jó habos lett! Öhm... a pólómat segítenél levenni?-kérte G.O a lánytól. 

-Persze! 

SeoHyun óvatosan átbújtatta G.O begipszelt karját a póló ujján, majd teljesen lehúzta róla a felsőt, így elé tárult a fiú meztelen felsőteste. A lány picit beleharapott az ajkába G.O felsőtestét vizslatva. A fiú egy irtó cuki mosollyal tudatta a lánnyal, hogy élvezi a dolgot. 

-Ahh, most nem lehet-mondta SeoHyun. 

-Öhm... khm-köszörülte meg a torkát G.O

-Jaj, ezt most hangosan kimondtam? Ááááá-és abban a pillanatban ki is fordult a fürdőszobából SeoHyun. G.O olyan jóízűt nevetett, hogy SeoHyun is elkezdett nevetni. A fiú szépen lassan lemosta magát mindenhol, már csak a háta maradt hátra. Ehhez szólt is SeoHyunnak. 

-Akkor jössz és lemosod a hátam, bébi?-kiáltott ki G.O a fürdőből.

-Me-megyek!-felelte SeoHyun. Belépett a fürdőbe, és csak remélte, hogy van még elég hab a kádban, ami picit takar...XD A lány fél úton a kád felé megállt...nem sok hab maradt. G.O hozzádobta a lányhoz a szivacsot, majd nevetett egy jót. 

-Te kínzol engem? tudom, hogy direkt csinálod!-mondta SeoHyun csípőre tett kézzel. 

-Ártatlan vagyok!-mondta G.O ismét egy cuki mosollyal. 

-Nah, jól van, mutasd a hátad! 

SeoHyun belemártotta a vízbe a szivacsot, majd egy kis tusfürdőt nyomott rá. Kör-körös mozdulatokkal kezdte el mosni a fiú hátát. Mikor kész volt, belemerítette a vízbe, hogy majd leöblíti a hátát. Közben keze hozzáért G.O combjához, aki kicsit felszisszent, mert ott volt egy kisebb zúzódása. Nem győzött bocsánatot kérni SeoHyun. 

-Semmi baj, nyugi!-mondta G.O, majd szembe fordult a lánnyal és megcsókolta.

Barátság.....vagy mégsem? /16.rész/ (18+)

Kiseop kezdett magához térni, az alkohol hatása egyre jobban elillanni látszik a fejéből. Közben HaYoung hevesen lovagolja a fiút. 
*Úristen, mit tettem?*-gondolja magában Kiseop. 
-Te nőszemély, direkt kihasználtad, hogy részeg vagyok. Undorító-mondta Kiseop.
-Már megbocsáss *uhh* de te kezdted!-mondta két nyögés között a lány. 
-Vissza is utasíthattál volna...de mivel ilyen romlott vagy, még élvezed is, mi?
-Hát, mit mondjak..nem panaszkodom. Kurva jó vagy!! 
-Na, akkor ha már így alakultak a dolgok megkapod a magadét de rendesen!-mondta Kiseop, majd egy gyors mozdulattal ledöntötte a lányt és ő diktálta a tempót. Kiseop megfogta HaYoung egyik lábát, kinyújtotta neki, hogy még közelebb férhessen. Hosszú és mély lökésekkel mozgott Kiseop. Később elkezdett gyorsabb tempót diktálni, mire a lány teljesen elvesztette az eszét és sikítozni kezdett, közben az ágyat markolta. Kiseop sikeresen eltalálta a lány gyengepontját, amit HaYoung egy hatalmas nyögés-sikítással adott a fiú tudtára. Kiseop arcán egy kaján vigyor alakult ki, de nyilván ő is élvezte közben. Kiseop húzta a lány agyát...nem engedte még neki, hogy elélvezzen. Egyszer csak Kiseop megállt, hasra fordította a lányt és elkezdte simogatni a fenekét...majd körzött párat kemény férfiasságával ott. 
-Ne! Én nem Kevin vagyok!-mondta HaYoung, de Kiseop nem törődött ezzel, oda is berakta neki. A lány összeszorította fogait, erősen megmarkolta az ágyat. Kiseop óvatos mozdulatokkal kezdett, majd ahogy egyre jobban megszokták egymást gyorsított a tempón. A fiú ráhajolt a lányra, egyik kezével a lány alfelét kezdte el simogatni és tovább izgatni. Néha feltévedt a keze a lány melleire, azokkal játszott közben. Majd, ahogy Kiseop érezte, hogy közeledik a tetőpont, kihúzta a lányból kemény férfiasságát és visszarakta a "jó helyre". XD A fiú fölegyenesedett, megfogta a lány csípőjét, azt is mozgatta, hogy még erőteljesebb legyen a dolog. Kiseop gyorsított a tempón, már ő is nyögdécselt HaYoung mellett. Az ő hangjuk törte meg a hajnal csendjét a lakásban. *Még jó, hogy Kevin mélyen alszik*-gondolta Kiseop. Rosszul gondolta. A hangokra Kevin fölébredt, de nem ment át a másik szobába leskelődni, inkább eljátszadozott magával, mintha csak egy pornó filmet nézne, csak most éppen nem nézi, hanem hallja. Ez is épp elég volt most neki, így reggel. 
-Kiseop...én...mindjááárt....-nyögdécselte HaYoung. 
-Én is, de még várj! Mindjáárt-mondta Kiseop, majd az utolsó rakétákat is beindítva gyorsított még jobban. HaYoung beletemette fejét a párnába, erőteljesen megmarkolta az ágyat, teste teljesen tűzben lángolt miközben elélvezett. Kiseop az utolsó lökésénél megfeszítette testét és minden nedvét belelőtte a lányba, majd lihegve borult a lányra. 
A másik szobában közben Kevin is elért dolgának csúcspontjára. A hangokból ítélve Kevin tudta, hogy HaYoung és Kiseop akcióztak a szomszéd szobában, de mivel nem emlékezett az estére, így azt gondolta ők is berúgtak és ezért történt meg a dolog. Megpróbált visszaaludni, de nem sikerült. Csendben kicsoszogott a konyhába, főzött kávét, majd leült a TV elé. Utána elment fürdeni, szinte csiga lassú tempóban közlekedett, még a kávé nem fejtette ki hatását. A kis frissítő fürdő után elkezdte összepakolni az éjszakai üres sörösdobozokat. Takarítás után az étvágya is megjött, így kutakodott valami kaját keresve a hűtőben. Az első dolog, ami a kezébe került a tojás volt. Gondolta csinál tükörtojást, azt már úgyis régen evett, de kicsit megspékeli azzal, hogy sonkát tesz alá, hogy még ízesebb legyen. 
A finom illatokra Kiseopot kihúzta korgó gyomra a szobából. Egy szál alsógatyában vánszorgott ki a konyhába, még félig csukott szemekkel. 
-Jó reggelt!-mondta Kevin. Jó volt az éjszakád?
-Jó..várjunk csak! Te..te hallottad?? Úristen-tette szája elé a kezét Kiseop.
-Igen, a végét hallottam. 
-Kevin, kérlek bocsáss meg, én részeg voltam és ő meg.....-magyarázkodott Kiseop.
-Semmi baj, ne izélj már. Ez csak egy ilyenre sikerült éjszaka volt...ha nem dőlök ki, velem csináltad volna.....-mondta Kevin picit szomorúan. A fiú lehangolt arca láttán Kiseop megölelte barátját. Hátulról támadta be az éppen reggelit készítő Kevint. Derekánál szorosan magához húzta, sőt még hozzá is dörgölte alfelét a fiúhoz, közben csókolgatta a nyakát, hátát. 
-Kiseop-ah.....
-Shhhhh-kezdte Kiseop Kevin fülébe súgva. Megkapod az elmaradt éjszakát! 
Kiseop elzárta a gázt a tűzhelynél, majd szembe fordította magával Kevint, és hevesen elkezdte csókolni, közben simogatta a fiú oldalát, hasát, mellkasát, végül férfiasságát. Nekitámasztotta a fiút a konyhapultnak, majd letérdelt elé, közben lehúzta nadrágját, majd elkezdett játszani Kevin éledező haverjával. Először csak nyalogatta, majd teljes egészében a szájába vette. Kevin két kézzel támaszkodott a pultnál, fejét hátra hajtotta és jó ízűeket nyögdécselt és sóhajtozott. Kiseop egyre jobban dolgozott barátja csúcsra juttatásán. Mikor közel volt hozzá, Kevin egyik kezével beletúrt Kiseop hajába, majd még jobban mozgatta a fiú fejét, ezzel konstatálva azt, hogy mindjárt tökéletes lesz minden. Kevin hatalmas sóhaj közepette, szinte beleremegve élvezett barátja szájába. Kiseop végig nyalva Kevin testét egyenesedett föl a fiúhoz, egy újabb csókra. Kiseop nem akarta mára ezzel befejezni játszadozásukat, így most csak kielégítette barátját, sok van még hátra a napból, lesz mivel eltölteni a délutánt...

Álomból valóság? /19.rész/

Nyugtalanul aludtam az éjjel, rosszat is álmodtam, így hamar fölkeltem. Csöndben voltam, SeoHyun még nagyban húzta a lóbőrt a kanapén. Nem szoktam kávét inni, de most csináltam egyet magamnak. Igazából nem emlékeztem az álmomra, de szörnyen rossz érzés volt bennem egész reggel. Elmentem futni. Sose futok reggelente, sőt utálok futni, de ez most kifejezetten jól esett. Visszaérve barátnőm már fönt volt és elkerekedett szemekkel konstatálta, hogy velem meg mi történt, hogy futni voltam. De SeoHyunnak más is feltűnt és meg is kérdezte, hogy mi a baj.

-Csak rosszat álmodtam, és a furcsa érzés nem akar elmúlni-feleltem.

-Csináljuk tovább a plakátot, aztán majd elmúlik. Vagy felőlem táncolhatsz is, összeállíthatod a koreográfiát, én addig csinálom majd a többit!-mondta.

-Jó, akkor nem bánod, ha egy kis időre egyedül hagylak?-kérdeztem.

-Nem, nyugodtan menjél. Itt maradok és folytatom a plakátot, meg a szórólapokat-mondta SeoHyun.

Átöltöztem, magamhoz kaptam a táncos cuccaimat és elmentem a közeli edzőterembe, ahol volt egy kisebb tükrös táncterem is. Nekem tökéletes volt, és mióta itt lakom, mindig ide járok. Mindenki nagyon kedves és segítőkész. Felajánlották, hogy ha van időm, tarthatnék táncórákat is. De most ezt a lehetőséget pihenni hagytam egy darabig. Igaza volt SeoHyunnak. Ahogy a koreográfiára koncentráltam, minden rossz gondolat eltűnt belőlem, kitáncoltam magamból mindent. Mikor visszaértem lezuhanyoztam, összedobtam egy kis ebédet, SeoHyunnak meg mondtam, hogy pihenjen, mert ’leszakad’ a karja a szórólapgyártástólXD

Hamar eltelt ez a pár hét. Többször is találkoztunk MinMivel, megnéztük a helyszínt, rendezkedtünk még egy darabig, hogy minden tökéletes legyen. T.O.P is többször megfordult felénk. Néha nagyon is jól elvoltak MinMivel…úgy kellett odaszólnom, hogy most munka van.XD Nagyon nézegette a helyszínt ő is, meg sokat sugdolózott pár ott dolgozóval, szerintem készül valamire. Lehet, hogy lánykérés lesz? Örülnék neki, olyan szép párt alkotnak, és nagyon jól megértik egymást. Hál’istennek őket nem környékezi úgy a média, meg semmi pletyka.

Szétosztogattuk a szórólapokat, utolsó héten pedig elkezdődtek a nagyobb munkálatok, mint például a színpad fölállítása és dekorálása, székek kipakolása, minden ilyen rendezkedős dolog. Pénteken már nem csináltunk semmit, délelőtt elvégeztük a nagy ellenőrzést, végül beültünk MinMivel és SeoHyunnal egy kávézóba, hogy eddigi munkánkat kicsit megünnepeljük.

Délután beszéltünk a srácokkal, és csak szombat délután érkeznek, csúsznak egy kicsit. A kis fellépésük úgyis este lenne, úgyhogy ez a kis késés belefér. Volt vészforgatókönyvünk, ha esetleg a fiúk nem érnének ide, de reméltük, hogy nem kell használnunk.

Eljött a nap. Reggel már viszonylag korán ott voltam. Megnéztük a megnyitót, majd MinMi tartott egy kisebb beszédet, utána kezdődtek el a jó programok. Először az én táncom volt műsoron. Nagyon jól sikerült a fellépés, mindenkinek tetszett. Utána jöhetett a közös tánc, közben SeoHyun arcfestő részlege folyamatosan működött. Nagyon kis bulis sminkeket csinált a gyerekeknek. Mialatt pihentem és a meglepetés produkcióm előtt lement pár bemutató még, meg hagyományos koreai hangszeres előadás is volt. Késő délután következett a meglepi produkcióm, de előtte még T.O.P odajött hozzám, hogy előtte hagy kérje el a színpadot kicsit. Az izgatott arckifejezéséből már tudtam mire készül. MinMi volt a műsorvezető is közben és kicsit meglepődött, hogy miután engem konferált föl szerelme jelent meg a színpadon. T.O.P kikapta a lány kezéből a mikrofont és belekezdett egy kis beszédbe, aminek a végén letérdelt MinMi elé és egy kis dobozkát vett elő, majd így szólt: megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? A lány csak ámult és remegő hangon, de boldogsággal teli mondott Igen-t. Mindenki nagy éljenzésben és tapsviharban tört ki. Utána alig mertem a színpadra lépni, ilyen esemény után. :D A meglepi előadásom a Rain-Rainism dance coverem volt. Szereztem egy-két háttértáncost is magam mellé, így még jobban mutatott. A közönség nagyon élvezte, mi is kaptunk hasonló tapsvihart, mint MinMiék. Fáradtan jöttünk le a színpadról, majd hirtelen SeoHyun termett előttem fal fehér arccal.

-Mi történt? Mintha szellemet láttál volna-mondtam.

-LeMi…a..a fiúk….-habogta SeoHyun.

-Mi van a fiúkkal?-kérdeztem aggódva arca láttán.

-….a fiúk….-még mindig csak habogott.

-Mondd már!!!-szóltam rá.

-Egy részeg sofőr..és..pont a fiúk kocsija felé…és….összeütköztek….-közben elkezdtek potyogni a lány könnyei.

-Ho-hogy micsoda??? Mondd, hogy ez nem igaz!! Mondd!!! Kitől tudod??-tört ki belőlem.

-A menedzser hívott, és fölvettem a mobilod, gondoltam fontos lehet….-mondta  SeoHyun. Ő nem indult el a fiúkkal ide, csak később jött volna….

-És a fiúkkal mi van?? Kórház? Hova vitték őket? Tudni akarom!!!

-A nagy kórházban vannak, nem tudok róluk semmit-válaszolta SeoHyun.

Közben MinMi és T.O.P is odajöttek hozzánk, és GD is feltűnt.

-Oda kell mennem!

-Így nem vezethetsz!-mondta MinMi.

-Majd én elviszlek!-ajánlotta fel GD.

-Rendben, induljunk!-mondtam. Magamhoz kaptam a cuccaimat és elviharzottunk GD-vel a kórház felé. Az úton belőlem is kitört a sírás. GD nem is próbált nyugtatni, tudta, úgysem sikerülne, inkább arra koncentrált, hogy minél előbb ott legyünk.

-Tehát ez volt az álmom akkor…és én nem tudtam rendesen értelmezni a jeleket-mondtam.

Ahogy odaértünk a kórházhoz, rohantam is a recepcióhoz, hogy hol vannak a fiúk. Tudom, hogy nem szép dolog kórházban futkározni, de ez sürgős volt. A folyosó elején megállítottak, vagyis a menedzser kapott el, hogy nem mehetek tovább, még tartanak a vizsgálatok. Időközben GD is odaért, és most már nyugtatott erőteljes sírógörcsömből. Szorosan magához ölelt, de nem tudtam teljesen lenyugodni. Úgy fél vagy ¾ órát ülhettünk ott, mikor végre kijött az orvos, és közölje a hírt: Seungho, Thunder kisebb sérülésekkel megúszta, G.O-nak a karja tört el. Joon és Mir kómában vannak.